Kezelések
Kezelések
Magamról
Magamról
Milyen érdekes, hogy mindig vonzott a gyógyítás, a szépészet, az emberi lélek és az emberekkel való kapcsolódás. Így nem véletlen, hogy a felsőfokú egészségügyi tanulmányaimmal párhuzamosan, megszereztem a kozmetikus végzettséget is, amely azonnal magával ragadott. Nem volt kérdés, hogy kipróbáljam magam kozmetikusként, ahonnan a kíváncsiságomnak köszönhetően, 2 év után más irányba sodort az élet.
Az életem csodás állomása, hogy megszületett a két gyönyörű gyermekem, akik ráébresztettek arra, hogy milyen fontos az érintés, a gyengéd törődés. Mellettük vált teljesen világossá, hogy a gyógyítás és jóllét, az érintés és a gyógynövények erejéből fakad. Ekkor találkoztam a Panarom illatos világával, amely azonnal beszippantott, ahol mindig csoda várt, így sikeres aromaterapeutavizsgát tettem, kiváló tanáraim Feller Adrienne, Tobai Ágota és Nedjalkov Rita segítségével.
Aromaterápiás tanulmányaim mellett, elvégeztem a Szépségterapeuta képzést is, amely egyre erősebb érzést adott, hogy a szépülni, pihenni és gyógyulni vágyók részére megnyissam szalonomat. Szavakkal nehezen leírható törődés jelent testnek és léleknek egy-egy kezelés, amelyről az egyre szaporodó és visszatérő ügyfélkör tud igazán visszaigazolást adni.
Miért fordulj hozzám:
Miért fordulj hozzám:
Többéves szakmai tapasztalat mellett, számtalan képzéssel rendelkezem
A kezeléseimmel, a test és lélek egyaránt szépül és gyógyul
A kezelések alkalmával felmérem a hozzám forduló igényeit, így a kezelés személyre szabott
Kellemes légkör, stresszoldó környezet vár
Kizárólag magas minőségű, 100%-ban természetes Adrienne Feller termékekkel és Panarom illóolajokkal dolgozom.
Holisztikus szemléletet követek
Vélemények
Vélemények
Közel a 60. életévemhez, számtalan esetben kapok egy- egy kedves megjegyzést, az arcbőrömre, a fiatalos tekintetemre, a kiegyensúlyozott lényemre. Sokan megkérdezik, hogy mi a titkom. Nincs titkom, az egyik nagy mágusom Nóri, aki évek óta gondosan kezel szakavatott kozmetikusként, az utóbbi időben pedig mint aromaterapeuta, olyan kezelésekben részesít, hogy nemhogy a bőröm, de a szervezetem is egyensúlyba kerül. Nekem az egyik kedvencem a Sakura kezelés, vagyis számomra a csodakezelés, ami párosul Nóri kedvességével, erejével és kisugárzásával. Minden elfogultság nélkül, szívemből ajánlom mindenkinek.
AlexaNóri előtt nem szerettem masszázsra járni, sajnáltam rá az időt a gyerekek mellett. De, amit nála kaptam, nem csak a testemnek, a bőrömnek tett jót, hanem a lelkemnek is. A mindennapi rohanásban a kezelés előtt teával és beszélgetéssel nyugtat meg. Minden alkalom után úgy jövök el tőle, hogy fel vagyok töltve és ki vagyok pihenve.
Anita„Imádok Nórihoz járni, fantasztikus! Igazi testi-lelki feltöltődés. Mindig érzi mire van szükségem és megújulva, felfrissülve jövök el tőle. Csak ajánlani tudom”
Cari